A sikereink éltetnek minket

Elképesztően jó a sikerélmény, hiszen nem abból kell kiindulni , hogy a diákok nem tanulnak.
Kislány, 4 évesen utálta az egészet. Most már 20 éves és beszél franciául, angolul és spanyolul. És nem csak beszél, hanem ír , olvas és előadásokra jár az egyetemen.
Kisfiú, nemrégen még 15 éves volt, tanult 4 vagy 6 évet általánosban, aztán egyszercsak a kezeid közé kerül és hirtelen 20 éves lesz és folyékonyan beszéli azt a nyelvet, amit választott és aminek az alapjait voltaképpen tőled kapta.
Igazából a mindennapokban is nagyon sok siker éri a nyelvtanárt. Ha az a gyerek, akit amúgy figyelemzavarosnak tituláltak a te órádon figyel és felcsillan a szeme, hogy ez biztosan így van - na ez siker.
Ha megértik a diákjaid, hogy nem lehet időnként tanulni egy nyelvet, ez nem töri, hogy a Rómaiakat tudom, de a feudalizmust nem (persze ezzel a töritanárok fognak vitatkozni, de lássuk be, hogy elvben működhet is, mert attól még, hogy nem tudod, ki volt Julius Caesar, még beszélhetsz arról, hogy milyen jófej volt avagy sem Hunyadi Mátyás.)
Szilárd alapokat kell építeni, csak arra lehet folytatni a továbbiakat.
Ha már eljutunk a múltidőhöz bármilyen nyelvből, akkor működik a dolog, hiszen egészen széles skálája nyílik meg a dolgoknak - mesélhetsz a tegnapodról, a nyaradról, a legjobb barátodról és arról, hogy mit csináltak teszem azt Hunyadi Mátyás korában. (na persze ehhez be kell járniuk töriórára is és a nyelvtanár is elevenítheti fel emlékeit)
Azért a gimmnazista korosztályra koncentrálok, mert ők azok, akik sok esetben csak sokkal később értik meg, hogy nyelvet tanulni jó és ha nem is mindig viccesek a nyelvórák, németből der die das, mert azért lássuk be, hogy az igeragozás pofonegyszerű (újra elkezdtem, mert akarok még egy nyelvvizsgát), angolban a sok borzalmas segédige meg igeidő meg elöljárók, olasz, francia, spanyol portugál .... jaj nekem igeragozás, névmások, brrrr